2009. október 31., szombat

Artec - Crazy Metal

Hello!

Sikerült beszereznem az Artec pedálokból az egyik torzítót: a Crazy Metal-t! Ezt a pedált hangszerboltban már próbáltam sokszor sokfajta erősítőn, de addig nem akartam róla tesztet írni ameddig nem tartom a kezemben. Úgyhogy holnapra várható a Crazy Metal teszt + a Reason 4 2. része is készülőben van.
Üdv

2009. október 24., szombat

Reason 1. rész

Hello! A Reason 4 bemutatóját és tesztjét nem egy cikkben fogom leírni mert az úgy kicsit sok lenne, ezért majd részekben fogok postolni. Plusz még nem csak saját, hanem más oldalon szerzett tapasztalatokat is bemutatnék. Akkor kezdjünk is neki! Aki nem tudja, hogy miről lenne szó annak egy rövid kis bemutató: "A Reason egy digitális zeneszerkesztő program, melyet a svéd Propellerhead Software fejlesztett. Struktúráját tekintve egy szekvenszer részből, és egy "keretből" áll, melybe virtuális szintetizátorokat, effekteket, és egyéb hangtechnikai eszközöket helyezhetünk. Az egyes eszközöket szabadon köthetjük egymás után, így létrehozható egy virtuális stúdió, melyet a szekvenszer segítségével programozhatunk kézzel, vagy MIDI-n keresztül.

Kinek ajánlott a Reason? Azoknak a kezdő és profi elektronikus zenészeknek akik kiváló hangzásvilágot és valódi hangszeres élményt akarnak írni.

Hangszeres élmény? Nos, ez elég furcsán hangzik egy digitális stúdió programtól de ez így igaz. A Reason-höz kaphatóak Refill Pack-ek amelyekben rengeteg hangminta áll rendelkezésünkre. Ezeket az NN-XT és az egyszerűbb NN-19 kezeli. A legtöbb tapasztalatom más szoftverrel, hogy minden hangot virtuális hangszer (VSTi) szólaltat meg.

Ennek több hátránya is van ha valaki valósághűbb zenét akar csinálni: -mivel általában külön szoftver és hajlamos időnként nem működni esetleg hiba miatt nem indulni -nagy a gépigénye -sosem fog úgy szólni mint az eredeti hangszer (ha az a célunk vele)

Előnye: -Bármilyen hangot képes megszólaltatni

A Reason nem támogatja a virtuális hangszeres bővítést.

A Refill készítők mint pl.: a piano refill úgy lett rögzítve, hogy a zongora több hangját rögzítik különböző leütési erővel. Ennek az aprólékos eljárásnak köszönhetően a midizés közben valódi zongora hangot hallunk lassítás gyorsítás miatti torzulás nélkül és ha a billenttyűt gyengéden nyomjuk, akkor gyengéden is halljuk mint a valódi hangszeren. Ilyesmi módon készültek dobszettről és egyéb hangszerről.

A Reason tartalmaz virtuális hangszereket is amik közül a thor a legbonyolultabb. Ez kizárja a vst támogatás hiányát. Aztán a Malstörm ami kicsit egyszerűbb, végül a Subtracktor ami 2 Oscillator pár modulációs lehetőséggel.

Ütemtéren két eszköz is áll a rendelkezésünkre. A Redrum hangokat nyithatunk be a DR-Rex pedig loopokat amihez egy ReCycle nevű kis programmal készíthetünk hangmintákból szeletelt loopot. Nos, mivel bizonyos deckek kompatibilisek más deckek fájlaival így ütemet pl. NN-XT-ben is készíthetünk. Alapvető effektekkel is fel van szerelve, mint Screamer 4 ami egy többfunkciós torzító, Advenced Reverb ami egy nagytudású zengető, Flanger, Foldback Distortion, Phaser, Unison, Chorus/Flanger, Vocoder, Two Band Parametic EQ ill. Egy egyszűbb Reverb és egy Delay.

Rendelkezésünkre áll még két keverő egy 14 és egy 6 csatornás. A master javítására pedig az MClass effectek emelik jobb szintre a hangzást (Parametik EQ, Sztereo Imiger, Comressor, Maximizer).

A programban nem található kötöttség, mindenből annyit használhatunk amennyit akarunk és a Combinator pedig segít csoportosítani a samplereket és az effecteket. A midi részi igen erős és ha mindenképpen kellenek kiegészítő programokat, VST-k, 32 Sztereo Rewire csatorna áll rendelkezésünkre amit összeköthetünk bonyolultabb zeneszerkesztőkkel mint pl. az Ableton Live vagy a Cubase.

A kezdőknek remek kis program belemerülni a zeneszerkesztés világába, mivel egyszerű és átlátható. Meg a rakás tutorial persze :)"

Forrás

Folytatjuk...

2009. október 19., hétfő

Tudom

Sziasztok!

Tudom, tudom mostanában megint alig volt időm írogítni a blogba. Sajnos egyéb dolgok is lefoglaltak, de azért igyekszem minél többet írni. Például megvan mit veszünk lencse alá az elkövetkezendő cikksorozatban, nem mást mint a Reason 4! Aki nem ismerné a programot annak egy kis ízelítő: http://www.propellerheads.se/

2009. október 11., vasárnap

JamVOX teszt

Sziasztok!

Na hát akkor JamVOX nézzük meg hogyan is működik a valóságban! Nem egy általam írt teszttel kezdenem a bevezetést, én majd csak kiegészíteném a saját véleményemmel. Akkor lássuk:

"VOX JamVox

Ha erősítő- és effektmodellekkel szeretnénk dolgozni, akkor a számítógép nagy segítségünkre lehet, melynek használata igen praktikus és költséghatékony is egyben. Ez esetben a számításokat a processzor végzi, amit már amúgy is megvásároltunk. Így már csak egy USB-interface kell, ami a JamVox esetében nem más, mint egy Sztereó-Aktívmonitor.


Nagyszerű az ötlet, mivel a jammeléshez, gyakorláshoz így minden lehetőség adott és ha a JamVox-ot egy laptopra kötjük, akkor ráadásul még mobil is a megoldás. A gyártó a szoftverbe egy lejátszót is integrált,a mely CD, mp3 és megannyi formátum lejátszását teszi lehetővé. Ennek a lejátszónak egyik kedvenc funkciója a GXT (guitar-extraction-tool), ami leginkább egy karaoke funkciónak felel meg.

Hardver
A doboz, melynek tetején egy fogantyú van, optikailag egy erősítőt idéz, ami a benne található aktív-monitorra éppúgy igaz. A dobozból kivéve igen bizalomgerjesztőnek tűnik a kis műanyagdoboz a két 3”-os Fullrange-hangszórójával és az ezeket takaró ráccsal, melyen ott díszeleg a VOX felirat. Minden csatlakozóaljzat fémből van. Elől található a gitárbemenet és fejhallgatóaljzat, hátul pedig a Line-In, Line-Out aljzatok, melyek mindegyike sztereó. A Line-Outra például ráköthetünk egy Hi-Fit, vagy akár egy P.A.-t is. Van itt még egy expression pedálaljzat, egy dupla lábkapcsolóaljzat és természetesen egy USB csati is. Aki éppen énekelni szeretne, talál elől egy XLR bemenetet, különálló Level potival. Sajnos itt a fantomtáp lemaradt. Az Output-Level poti a hátul található Line-Outokért felel, míg a Monitor-Level a beépített hangszórók, ill. a fejhallgató hangerejét állítja.



Szoftver
Egy szoftver-CD, valamint két Audio CD található a szettben. Utóbbiakat használhatjuk jammelésre és gyakorlásra. A JamVox szoftver Windows-on és MAC-en egyaránt fut. A rendszerkövetelmények az oldalsávban található áttekintésben szerepelnek. Az installáció problémamentesen fut. Fontos, hogy csak a szoftver/driver telepítése után csatlakoztassuk a JamVox-ot számítógépünkhöz! Érdekes megoldás, hogy a JamVox önmagában egy USB-kulcs is, ami nélkül a program használhatatlan. Természetesen minden recording-szoftverrel együttműködik.

Képernyő
A képernyő felső részén található a program szekció, ahol is kiválaszthatjuk az általunk vagy éppen az előre beállított programokat. Ez alatt található az erősítő és effektszekció, mely igen egyszerűen kezelhető az úgynevezett Drag&Drop módszerrel. Innen balra található a metronóm és a felette elhelyezett Pickup Selector, ami egy valóban érdekes funkció. Segítségével egy szimpla hangszedőből egy dupla hangját idézhetjük elő és ugyanez visszafelé is működik. A bal alsó sarokban egy mixer található, ahol a gitár, a háttérzene és a mikrofon hangerejét tudjuk állítani. Az utóbbihoz még echot is keverhetünk. A képernyő fennmaradó jobb alsó részét a Player tölti ki. Itt a betöltött számot kedvünkre alakíthatjuk. Változtatható a hangmagasság, a tempó és akár a gitárt, vagy éppen az éneket is kivághatjuk a zenéből, hogy aztán mi játsszuk vagy énekeljük fel azt.

Gyakorlatban
Ahogy rákötjük az aktívmonitort a számítógépünkre, a gép azonnal észleli és a program elérhetővé válik a tálcán. Fontos, hogy legyen egy saját USB-Portja és ne egy USB-Hubon keresztül csatlakoztassuk, mert az utóbbi esetben nem fog elindulni a program. Az aktívmonitor használatára és a programra vonatkozó leírás részletesnek tűnik, ami viszont nem érhető el Magyar nyelven. A képernyő program-szekcióját megnyitva (a vox felirat mellett található piros szöveg) kiválaszthatunk egy presetet. Itt találunk Clean,Crunch, Metal, stb., valamint Artist-Preseteket is. Az általunk készített preseteket is ugyanitt tudjuk előhívni. A mentésre szolgáló gombok jobbra találhatóak. Az ezalatt található, fő ablakrészen állítgathatjuk az erősítő, effekt, láda modelleket. Duplán kattintva az erősítőn, azonnal megjelenik az összes elérhető modell. Öt VOX, öt Marshall, három Fender, két Boutique és öt különböző Metál erősítő modellje áll rendelkezésünkre. Az erősítőkhöz tartozó ládák természetesen tetszés szerint variálhatóak. Egy duplaklikk és már aktiváltuk is a kiválasztott erősítőt. Ekkor megjelenik ennek az erősítőnek a kezelőfelülete. Ha az ember rákattint valamelyik effektre vagy éppen a hangológépre, akkor annak kezelőfelülete az előbb említett erősítő kezelőfelülete alatt jelenik meg. Ez egyébként valóban intuitívra sikerült és senkinek nem fog gondot okozni a kezelés gyors elsajátítása. Az effekteket a Drag&Drop módszerrel szimplán egy kattintással mozgathatjuk az effektkörön, pontosabban jelúton belül balra, jobbra vagy akár a fekete kábel fölé, amikoron is az effekt a körön kívülre kerül, tehát inaktívvá válik. Hozzáadodóan egyébként minden modul, effekt, erősítő és láda is rendelkezik Bypass funkcióval. Az említett korlátlan tologatással kevés olyan lehetőség van, amit ne lehetne itt létrehozni. Bár egy torzítónak semmi keresnivalója nincs az erősítő mögött, itt mégis kipróbálhatjuk ezt. Az is hamar kiderül, hogy miért nem való az erősítő vagy éppen a torzító elé a delay, vagy a reverb. Egyszóval érdemes a realitás talaján maradni és úgy rendezni az effektkörünket. A lehetőségek tárháza igen nagy az effektek terén: Booster, torzítók, akkusztikus gitár szimulátor, octaver, modulációs effektek, jónéhány delay és reverb szimuláció áll rendelkezésünkre. A komplett erősítő és effekt rész kezelése jó mókának bizonyul, mindamellett, hogy áttekinthető és professzionális módon lett megalkotva. Az erősítők és effektek grafikai szempontból is nagyon szépek, vintage hatásúak, köszönhetően a kopottas felületnek, rozsdának, stb. A program gépigénye relatív magas, bár ez is csak megítélés kérdése. A mai gépeken simán elfut, de pl. a laptopoknál azért érdemes odafigyelni, mert nagyon idegesítő lehet, ha nem sikerül beállítani egy normális latenciát. A CPU terhelése az összes effekt bekapcsolásakor sem ment 14% fölé, így ez egy kicsit ellentmondásos lehet.

Hangzás
Első hallásra nem is rossz. Az erősítők és effektek olyan meggyőzően eredetin szólnak, hogy azt szinte öröm hallani. Minden erősítőmodell külön előfok és végfok gain állítással rendelkezik. Utóbbit VR gainre keresztelték. ez a lehetőség jól jön pl. a Fender modelleknél, ahol kitekerve a végfokot és az előfokot pedig éppen, hogy csak, egy nagyon autentikus és karakteres hangot kapunk. A teljesen jobb szélen található Output-poti kizárólag csak a kimeneti hangerőre hat. A virtuális JamVox-erősítők tisztán és toirzítottan egyaránt élethűen szólnak, ezüstös, selymes fénnyel, és amikor egy erősítőnek morognia kell, akkor ezek a modellek morognak is, éppúgy, ahogy piszkosan, úgy Voxosan, dobozosan is tudnak szólni. De ha már a VOX-nál tartunk én kifejezetten hiányoltam a Contour potit a modellekről. Megítélésem szerint ez egy olyan sajátossága a VOX erősítőknek, mely nélkül még csak véletlenül sem fogjuk megtalálni a Brian May soundot. És akkor a Top-Boostról nem is beszéltünk, ami plusz két potit jelentene normális esetben-igaz van egy ilyen nevű pedálszimuláció, de annak vajhmi kevés köze van ahhoz, amit eredetileg hivatott képviselni. Ezt hibának írnám fel, bár ettől függetlenül tényleg jók a modellek. Minden bizonnyal a kezelőbarát megoldásra törekedtek. A Vox a konkurencia erősítőit is becsületesen lemodellezte. Ez utóbbi állítás mind a Marshallokra, Fenderekre, a többi erősítőre, valamint az effektekre is igaz. A TubeScreamer éppúgy felismerhető, mint pl. az Uni-vibe modellje. Egy érdekes szolgáltatás az Audition funkció, amit a felső menü jobb szélén találhatunk. ennek segítségével egy szárazon feljátszott gitárhangra, motívumra kikereshetjük a megfelelő hangzást. Magyarul nyugodtan félretehetjük gitárunkat és átadhatjuk magunkat a hőn áhított hangszín megtalálásának. Végeredményül kijelenthetjük, hogy a komplett Erősítő- és Effekt szekció magas minőséget képvisel. A VOX egyértelműen rengeteg energiát és munkát fektetett a modellező technológiába fejlesztésébe. Önmagában ezek a modellek a Jam funkció nélkül is már megérték a pénzüket és bátran alkalmazhatjuk őket egy esetleges felvétel során, amit viszont magas minőségi szinten tud ellátni. Itt egyébként jól jöhet a Noise Reduction pedál, ami pl. egy Strat esetében szinte elengedhetetlen a felvétel során, még akkor is, ha nem CRT monitorunk van, hanem egy TFT. Sajnos ezek a szimpla hangszedők minden zajt összeszednek, de ez már egy másik iromány témája Megemlíteném azonban azt is, hogy ez a bizonyos Noise Reduction nem egyenlő a noise gattel,ami számomra nagyon hiányzik a programból.

Jammelés
Felvételt magán a progin belül is készíthetünk. Közvetlenül az erősítő és effekt szekció alatt található az obligatórikusnak mondható négy nyomógomb, melyekkel pörgethetünk, lejátszhatunk és természetesen fel is vehetünk. Utóbbi esetben először megnyomjuk a felvétel gombot, majd ezt követően a lejátszást és máris indulhat a felvétel. Ha pedig valaki éppen az egyik kedvenc előadójával szeretne együtt jammelni, annak ott van a GXT. Itt gyorsan megemlíteném, mennyire kezelőbarát a program. A már említett playerbe a Srag&Drop módszerrel dobhatunk bele bármilyen a számítógépen található zeneszámot, fájlt. Ehhez elegendő egy sajátgép-ablakban kikeresett pl.mp3, amit ha megfogunk és a player zeneszámíi közé húzunk, az azonnal integrálódik a listába. Az úgynevezett Center-Canceller nem egy újkeletű dolog. Valójában nem csinál mást, mint az adott frekvenciát fáziskioltással megszűnteti a sztereóközépből. Igen ám, de mi van akkor, ha az „útban lévő” szóló vagy ének, nem középen van? Egy normál center-cancellerrel itt bajban vagyunk, de a Guitar-XTraction toolnak ez nem okoz gondot. van egy pár előre beállított preset erre az estre, de ha még ez sem volna elég, akkor egy grafikus felületen mi magunk is eljátszadozhatunk ezzel a funkcióval. Kiegészítésképpen ott van még három csúszka is, melyek ugyanezt a funkciót töltik be. Szinte teljesen kiirthatjuk vele a szólógitárt vagy az éneket, ám ezzel sem árt óvatosan bánni. A Jam részlegen belül változtathatjuk az adott nóta tempóját vagy éppen hangmagasságát is, de mint az várható volt, hamar hallhatóvá válik az ún. Jitter effekt és az eredeti dal széttöredezik, szaggat. A hardver közeltéri monitornak lett titulálva, de valójában a két 3”-os hangszóró csak 1,5Watt teljesítmény képes leadni. Egy közepes szobában viszont ez éppen elég arra, amire kitalálták. Azért nem árt rákapcsolni egy nagyobb teljesítményű közeltéri monitorra, mert így lényegesen jobb hangélményt kapunk. Valójában ez a kis monitor megfelel egy külső USB-hangkártyának és egy aktív hangszórónak is egyben és így a számítógépen lejátszott audio fájlok hangja úgyszintén szól rajta.

Összegzés
A teszt során megbizonyosodhattunk arról, hogy a Vox munkája a modellezés terén jó irányba halad. A JamVox már egy beérett, késztermék, mely megannyi jó erősítő és effekt szimulációjával figyelemre méltó ellenfele lehet a konkurenciának. Az integrált GXT további fénypont a programban. Mindent összevetve egy nagyon jó kis motyót kapunk a pénzünkért és ki tudja, talán ez a minőség előszele is lehet a hamarosan megjelenő új VT-erősítőknek a ValveTronix-szériából."

Forrás


Hát máshol így néz ki egy JamVox teszt. Én pedig nagyon nem szeretném ragozni hiszen itt feljebb szinte minden le van írva ami fontos. De azért a szempontokról leírom, hogy nekem mi is a véleményem!

Hardver: Tökéletesen meg van oldva, minden rajta van amire szükségünk lehet.

Képernyő: Egy újdonság ami mindenképp pozitív: pickup-selector, amikor egytekercsesből kettő, és vissza. Viszont maga a képernyő nekem személy szerint nem tetszett! (Akkor már inkább a Guitar Rig 3)

Hangzás: Magát a programot egy Cort KX5 típusú gitárral próbáltam ki. Tényleg meggyőzően és szépen szól. A hang nem késik minden rendben van vele.

Összegzésképp annyit mondok, hogy fasza cucc ez a JamVox, de nem az amire szüksége lehet az embereknek. Otthon jammeléses unaloműzésnek tökéletes, de ennyi. Az ára is igen "kellemes" 54.000Ft. Én azt mondom, hogy ennyi pénzért veszek egy fullos hangkártyát a gépembe, vagy egy erősítőt, mert jobban járok velük!

Üdv!

2009. október 9., péntek

Semmi extra.

Hello!

Hosszú eleinte unalmas, majd később eseményteljes nap volt ez a mai. Amúgy semmi extra nem volt, és ötletem sem, hogy mit postoljak ma... Aztán nézegettem blogokat, és találtam valamit így estére ami mindenkit érdekelhet:

"Hello.

Különféle oldalakon (pl. a piköpön) felmerült a gondolat, hogy 15W csöves kombóval, vagy fejjel lehet-e rendesen szobában gitározni.

A válasz: lehet. Bár a szomszédok perceken belül mentőt hívnak (hogy magukhoz vagy a gitároshoz, az csak habitus kérdése).

15W kombóban is akkora teljesítmény egy csöves felszereléstől, hogy az már nem kevés, de sok(k). Nem hajtva a végfokot, meg úgy szól mint a ......

Ha és amennyiben a kedves gitáros ragaszkodik a kombóhoz, abból is a csöves felé húz a szíve-füle, akkor tessék. A VOX tervezőműhelyében megszületett az AC4TV. A név VOX erősítőben járatlanoknak nem feltétlen mond sokat, de ha azt mondom, hogy ezmegez használta, akkor közelebb kerülnénk. Lényegében az AC széria egy legendás A osztályos csöves felszerelés EL84 végfok és 12AX7 előfok csövekkel szerelve, fokozatonként eggyel-eggyel. Maximális teljesítménye 4W, amit 1W és 1/4W teljesítményre lehet korlátozni.

Na így le lehet dönteni a végfokot a panelban. (Bár az én szonszédaim ettől is idegbajt kapnának.)

Mindenesetre jól néz ki, a Heritage szériánál látott dizájnt követi a kinézete, retro a javából.

A kezelőszerveket ennek megfelelően nem bonyolították tovább.

"Megalománoknak" készítettek egy fej-láda variációt is.

A kombóban egy 10" custom Celestion, a fej-ládában egy 12" custom Celestion hangszóró adja le a 4W max teljesítményt 16 Ohmon."

Audio:

AC4TV VOX Chime 4 Watton MP3AUDIO

AC4TV Lead Tones 4 Watt Treble Booster-rel MP3AUDIO


Forrás

Hát mára ennyit találtam, a hétvégén jelentkezem mindenképpen egy JamVOX tessztel, és egy Bugera teszt is várható.

Üdv!

2009. október 7., szerda

Új stílus

Na hát én személy szerint már kicsit untam a feketét, a blog létezése óta ez a szív van fennt. Godnoltam egy kis skinbeli változtatás jól fog jönni! :)
Nekem tetszik! Nektek?

Egy pici változás

Hát most hogy így újra van időm foglalkozni ezzel a bloggal, úgy gondolom ne csak a gitározás világáról szóljón... mert rólam azért elég keveset tudtok. (magyarul igazából semmit se) Szóval ezen kéne változtatni, néha 1-2 jobb rosszabb napomat kiteszem, vagy csak úgy magamról. Vagyis nem lesz itt semmi nagy eltérés az eddigiektől, csak a postokon változtatok kicsit. Ettől függetlenül a tesztek és bemutatók még ugyanígy itt lesznek :)
Üdv!

2009. október 6., kedd

Hangfoglalás 2009

Sziasztok!

Mint ahogy ígértem: Hangfoglalás 2009 !

Egy kis ízelítő:

"2009. október 2-4. SYMA Sport- és Rendezvényközpont

Immár negyedik alkalommal kerül megrendezésre Magyarország legjelentősebb zeneipari kiállítása és szemléje, a Hangfoglalás. A széleskörű szakmai összefogás eredményeként létrejött esemény, az idei évben is igyekszik az iparág minden szereplőjét bevonni, és a lehető leghatékonyabban megjeleníteni a kiállításon és a kísérőrendezvényeken egyaránt.

A tavalyi évben 21.000 látogató vett részt a 7.500 m2-es, három napos kiállításon, amely csaknem 150 különféle zenei eseménnyel (koncertek, hangszer és technikai bemutatók, gyermek és felnőtt programok, oktatási és egyéb szakmai előadások) igazán egyedülállóvá teszik a Hangfoglalást.

A rendezvény soha nem látott médiafigyelmet kapott az elmúlt években, amelyből gyakorlatilag lehetetlen lenne felsorolást készíteni, hiszen a hazai televíziós stábok (híradós, kulturális, közéleti és zenei műsorok) folyamatosan forgattak. A nyomtatott média is jelentős felületeken foglalkozott az eseménnyel, mind előzetes, mind pedig beszámolók, értékelések formájában. Az internetes megjelenések pedig igazán káprázatosak voltak, hiszen a keresők százezres nagyságrendben ontották a Hangfoglalás név keresésekor a találatokat.

A kiállítás a látogatók számára 2009-ben is ingyenesen megtekinthető."

Nos akkor kezdjük az elején! A kiállítás október 2-4.ig volt megtekinthető. Sajnos annyira bőven nem tudom majd kifejteni az élményeimet, mivel vasárnap volt időm megnézni akkor is csak két órám, de ezt a kevéske időt legalább jól kihasználtam! Azért bonyolultan kezdődött az egész, a kiállítás 10:00kor nyitott délre értem fel, de már parkolni alig tudtam, ráadásul a piacnál még valami balhé is volt... Ettől eltekintve azért rendben voltak a dolgok.


Blackstar hegyek, ESP/LTD gitárokkal párosítva

Mikor beléptem a csarnokba elkapott valami nagyon kellemes érzés. Gondoljatok bele, egy teli csarnok csak te és zenésztársaiddal együtt! Szóval a hangulat megvolt az biztos. Először körbejártam a területet, és kívülállóként néztem meg az egyes standokat amik izgalomba hoztak. Ezek után körbejártam ismét, de ekkor már próbálgattam is a dolgokat ezerrel! Egy gyors felsorolás mik voltak amiket kipróbáltam: Cort Vx4x, Randall, Blackstar, Bugera erősítők, EST/LTD gitárok, JamVOX úgy kb ez a listám. Igaz hogy nem sok, de nem is az a lényeg hisz ezeket a cuccokat már korábban is szerettem volna kipróbálni, szóval nekem ez így tökéletes
volt.


ESP :)

Ami számomra pozitív volt: ESP/LTD, Bugera, Cort, Randall, Blackstar, és ami negatív: JamVOX egy JamVOX kipróbálását már hetek óta tervezgetem, itt kipróbáltam, és már nem vagyok róla annyira jó véleménnyel, de erről majd egy másik postban! Mivel amiket kipróbálgattam, valami kisebbfajta teszt formájában szeretnék, itt a blogon közzétenni.

Ltd gitár Bugera erősítővel egybekötve

Összegezve nagyon jó kiállítás volt, aki nem volt ott az sajnálhatja, aki ott volt az pedig örülhet ennek az élménynek :) Egy biztos, számomra ez kötelező program lesz 2010-ben, de akkor már nem csak 2 órára :)
Üdv!

2009. október 5., hétfő

Visszatértem

Hello!

Na hát az már egy régi történet, hogy mikor is írtam ide utoljára. Sajnos nem engedte az időm. Aztán rájöttem, hogy nekem még van ez a kis blogom. Úgyhogy megint el fogok kezdeni postolgatni. Mivel a SYMA Csarnokban most zajlott le a Hangfoglalás 2009 (október 2.-4.) ezért következőnek erről szeretnék írni egy kisebb beszámolót! Addig is gitározzatok sokat!
Üdv: Balázs

2009. június 28., vasárnap

Itt a nyár!

Sziasztok!

Tudom elég régen írtam már a blogomba, mert kevés időm volt. Talán mostantól sűrűsíthetem a blogbejegyzéseim számát, mivel itt a nyár így időm is több van (: A végére egy kis poén:

Miért jobb a gitár a nőnél ?

  1. A gitáron van hangerőszabályozó gomb.
  2. A gitárt olyan hangosan nyekeregteted, ahogy akarod.
  3. A gitárt bármikor kikapcsolhatod.
  4. A gitárt órákig birizgálhatod anélkül, hogy többet is akarna.
  5. Más is játszhat a gitárodon anélkül, hogy megsértődne.
  6. A gitáron közönség előtt is játszhatsz és nem haragszik meg.
  7. Olyan színű gitárod lehet, amilyet akarsz, és nem szól érte senki.
  8. Ha a gitárod nem úgy szól, ahogy akarod, visszaviheted.
  9. A gitáron egyszerre négy ujjal is játszhatsz.
  10. Szerezhetsz olyan gitárt, amit PONTOSAN neked készítettek.
  11. A gitárboltban ingyen kipróbálhatod az összes gitárt.
  12. Anélkül tanulhatod, hogy kell a gitáron játszani, hogy zavarba jönnél.
  13. Anélkül kölcsönözhetsz gitárt, hogy aggódnod kellene, ki vette ki előtted.
  14. A gitár nem viszi el mindened felét, mikor eladod.

Miért jobb a nő a gitárnál ?

  1. A nő szórakoztatóbb, mikor kimegy az áram.
  2. A gitár nem lesz tőled nedves.
  3. A gitár bemenete csak 9mm-es.
  4. A gitáron játszhatsz foggal, de nyelvvel nem.
  5. A gitárok nem elég agresszívek.
  6. A gitárt csak két kézzel tudod sikításra bírni.
  7. A gitár nem visz haza, ha sokat ittál.
  8. A gitárt nem érdelkli, ki játszik rajta.
  9. Nem tudsz egyszerre két gitáron játszani.
  10. Sokkal érdekesebb a nőt vetkőztetni, mint a gitár húrjait leszedni.
  11. A gitár tanulás nincs ingyen, és kevésbé érdekes.
  12. Ha kis gitárokat akarsz, meg kell venned őket.
  13. Nem vehetsz feleségül egy gazdag gitárt.
  14. Még a legjobb gitár sem tart egy életen át.

2009. május 19., kedd

Dunlop Straplok

Sziasztok! Mostanában sajnos nem nagyon volt időm írogatni a blogba, de most így este szakítottam egy kis időt egy Dunlop Straplok tesztre! Szintén egy USA fémjelzésű termékről van szó. Ha valaki nem tudná miről van szó: a straplokot fel kell szerelni a hevedertartók helyére, és a használandó pántra. Utána a pántot bepattintjuk a hevedertartóba, és szépen lerögzíti nekünk a gitárt. Így nem fordulhat elő, hogy leesik a gitár!

Na fogtam a csavarhúzót, szépen kiszedtem az alap hevedertartókat, és feltettem rá a straplokot. Jó, szépen mutat a gitáron! Utána a hevederemre is feltettem a straplok pattintós kis cuccát (mondjuk ez már nehézkesebb volt, de azért megoldottam) Így konkrét 10perc alatt össze lehet dobni a cuccot! Nem vészes. Mindenképp szükségem volt egy ilyen hevedertartóra, mert a hevederjeim folyamatosan kilazultak, és néha a leeséstől kellett megmentenem a gitárom! De ezzel a cuccal garantáltan nem történik a gitárunkkal semmi, csak ajánlani tudom!

Összegezve:
A cucc összeszerelése elég rövid időt vesz igénybe. Garantálja hogy a gitár nem fog leesni a nyakunkból. Élettartamos, bármelyik gitárr felteheted. Árban nagy a szórás! (van ahol 3500Ft és van ahol 6500Ft)

2009. május 13., szerda

Zoom G1...



Következő tesztalanyom egy Zoom G1-es multieffekt volt. Nem rajongok ezekért az olcsó multikért, sőt ha tehetem már inkább kerülöm őket! De azért megnéztem ilyen árkategóriában mit tud ez a pedál. A pedálon alapjában véve elég sok minden megtalálható, nézzük meg mit is tartalmaz pontosabban:


  • 3sávos EQ (lo, mid, hi)
  • Drive: különböző torzításfajták kövül válogathatunk, csak hogy megnézzünk párat: od, dist, ac simulator, marshall drive, metal zone stb...
  • COMP/EFX: compressor, auto wah, booster, tremolo, phaser, ring mod., slow attack, vox wah, cry wah közül válogathatunk itt.
  • ZNR/AMP: itt erősitőket szimulálhatunk, ZNR, Combo ZNR, Bright Combo ZNR, Stack ZNR
  • Modulation: chorus, ensemble, flanger, step, pitch shift, mono pitch, HPS, vibrato közül válogathatunk, az alatta lévő "rate"-al pedig a sebbességeket tudjuk állítgatni.
  • Delay: delay, tape echo, analog delay, ping pong delay fajta visszhangokat találjuk meg benne, "time"-al a visszhang idejét állíthatjuk.
  • Reverb: hall, room, spring, arena, tiled room módok segítségével állíthatjuk be attól függően hogy éppen kertben vagy szobában használjuk. "decay"-al -
  • Patch level: effekt hangerejét állíthatjuk vele.
  • Gain: erősítés hangszíne
  • Rhythm: gyakorlásra való dob ritmusokat találhatunk itt.
  • Play: előre beállított effektekkel játszadozhatunk benne.

Ha beállítunk magunknak egy effektet akkor azt a "BANK UP TAP" gombbal elmenthetjük magunknak. Az első két pedált egyszerre lenyomva a gitárunkat hangolhatjuk be. Azt hiszem ezek azok a dolgok amiket feltétlen tudni kell a ZOOM G1-ről.

Hang: Na, hát akkor most vegyük szemügyre mi jó és mi nem jó. Maga a pedál, nem a multik csúcsa, és nem is egy nagy durranás.. de vannak benne jó és rossz elemek egyaránt! Mindenféle effekt benne van a pedálban így erre nagyon nem panaszkodhatunk, viszont a hang az már kevésbé jó mindenhol. Példálul a torzitóknál a boss metal zone-nak valami borzalmas hangja van.. de a ring mod, chorus, acoustic simulator kifejezetten szépen szól.

Összegezve: Azt mondom hogy a multinak egyaránt megvannak az előnyei és hátrányai, előnyben főleg az akusztikus és clean hangzást kedvelők találnak majd örömet. Aki zúzást és egyebet kedveli, az csodát ne várjon a pedáltól! Az egyetlen kemény metal hangzása a pedálnak az "ExtremeDS" nevezetű, ez szépen szól, de lehetne jobb is. Összegezve azt mondom, hogy kezdőknek kimondottan ajánlom ezt a pedált: 1. olcsó és könnyen kezelhető 2. megtanulhatja a különbözö hangzásokat és alapdolgokat, saját hangzáskat alakíthat ki, és amikor a kispedálokhoz eljut addigra már lesz egy elképzelése arról hogy mit is szeretne pontosan. Aki pedig mindenképpen multit szeretne, az kösse fel a gatyáját de egy ilyenben nem fog csalódni: BOSS ME-20

2009. május 11., hétfő

Moby Dick - Ugass kutya 2009 remaster, interjú


Mivel magyar előadók közül a Moby Dick az egyik kedven zenekarom, így gondoltam az ez évben kiadott remasterelt lemezük kapcsán készült interjút megosztom veletek:

"Hihetetlen, de igaz: jövőre már 20 éve lesz annak, hogy megjelent a Moby Dick debütáló lemeze, a magyarországi thrash metal alapköve, az Ugass kutya. Habár új album egyelőre nem várható Sopronból, végre a boltokba került a lassan másfél évtizede teljesen beszerezhetetlen bemutatkozó anyag egy remaszterizált változata. Schmiedl Tamás énekes/gitárost, azaz Smicit kérdeztük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról.

Honnan jött az ötlet, hogy újra kiadjátok az Ugass kutya! egy átalakított hangzású verzióját? Miért pont most került sor erre?

Az ötlet nem most pattant ki a fejünkből, már régen megvilágosodtunk, csak éppen nem volt meg a lehetőségünk: az album kiadásának jogai nem a mi kezünkben voltak, és mivel az akkori kiadó már régen megszűnt, a nyomukra akadni sem volt könnyű. Szerencsére mostani kiadónk, a Hammer Records, azon belül is Hartmann Kristóf felhajtotta és megszerezte a kiadási jogokat, így elhárultak a fő gátló tényezők. Mivel az elmúlt évek retro-hangulatban teltek, a régi dolgok újravirágzásukat élték, és az eredeti album kiadásának jubileumi évfordulója közeledik, a produkció megjelenése szempontjából szerencsés az egybeesés. Igaz, jövőre lesz kereken húsz éves az album, de még egy évet már nem bírtunk várni.

Felmerült-e esetleg, hogy újrakeverés helyett inkább újravegyétek a lemezt? Itt elsősorban a dobokra gondolok…

Csak a dobokat nem is tudtuk volna felvenni, mivel ezek a régi többsávos szalagok már régen az enyészeté lettek. Tehát újrafelvétel címén a teljes albumot fel kellett volna venni, az elsőtől az utolsó hangig, ami óriási munka is lett volna, de egyszerűen fel sem merült ez a kérdés. Ez egy olyan klasszikus album, amihez ezerszer meg kell gondolni, hogy hozzányúlsz-e. Rajta van a kor lenyomata, ami különleges atmoszférát ad neki. Ezt már nem lehetett volna újból belevarázsolni. Az Ugass kutya! egyébként nincs újrakeverve, kapott egy remasztert, amitől kicsit hangosabban és érthetőbben szól, de tökéletesen ugyanaz.
Számos külföldi zenekar csinált az utóbbi években hasonló újrakeverős-újrafelvevős-remaszterizálós lemezeket, a Megadeth-től a Testamenten és az Anthraxen át az Exodusig. A lehetőségek nyilván eltérőek, de ezekkel összehasonlítva milyen lett ez az új Ugass kutya! kiadás?

A mai napig nagy és hűséges zenerajongó vagyok, rengeteg friss anyagot beszerzek, de sajnos ezek az albumok nincsenek meg, és nem is mindegyikről tudok. Az Exodusról hallottam, annak beszerzését el is határoztam. Az említett produkciók nem ismerete ellenére ki merem jelenteni: az Ugass kutya újrakiadás egy nagyon korrekt kiadvány, a rajongók nagyrésze biztos, hogy elégedett a tálalással. Nem gondolnám, hogy a nagy nyugati példaképekhez viszonyítva szégyenkeznünk kellene. Az Exodus például tudom, hogy újravette a Bonded By Blood-ot. Az egy más koncepció, de nem biztos, hogy jobb, hitelesebb elgondolás. Nem minden rajongó fogadja örömmel az ilyesfajta felújítást. Én nem vagyok ellene ennek sem, szívesen kipróbálnám az ilyesmit, de ez azért elég kétélű dolog, és nem egészen ugyanazt a célt szolgálja.

Milyen érzés volt ismét belemerülni az anyagba? Nosztalgia kapott el közben, vagy valami más?

A nosztalgikus érzés elkerülhetetlen volt, hiszen az újrakiadáshoz rengeteget kellett foglalkoznom az albummal. Régi fényképek, újságcikkek kerültek elő, sok mindenkivel beszélgettem a lemez kapcsán a régi időkről, és az interjúk kapcsán is akaratlanul előjöttek a régi emlékek.

Milyen emlékeid vannak az eredeti lemez készítéséről, a dalírásról, a felvételekről? Nehéz volt, vagy nem éreztétek annak?


A dalírási periódus elég hosszú volt. Sok dalt akkor írtunk, amikor még senki nem tudta, lesz-e egyáltalán valaha lemez, így ezt a részét nem nevezném stresszesnek. A felvételek már izgalmasabbak voltak, de annyira nem voltunk betojva. Volt már stúdiós rutinunk és nagyjából tudtuk, mi fog történni.
Mai fejjel változtatnál-e valamit az eredeti dalokon, vagy teljesen vállalhatónak tartasz mindent a lemezről?

Egyrészt mindent vállalhatónak tartok, másrészt ha most vennénk fel, természetesen sokmindent másképpen csinálna az ember. Nincs mit szégyellnem azon az albumon, és egyébként sem szimpatikus, ha valaki megtagadja a korábbi dolgait. Csak büszke lehetek rá, most meg pláne, hogy ennyi év után mindenki ilyen tisztelettel beszél róla.

Mondanivalóját tekintve mennyiben állja meg a helyét ma ez a lemez?

A mi balszerencsénk, hogy nagyon is. Bárcsak egy jobb világban élnénk, de amit akkor elmondtunk, ami ellen lázadtunk, az a kritika sajnos legnagyobb részében ma is helytálló. Persze egy modernebb világban élünk, ami sok szempontból kényelmesebb, de a humanitás egyre inkább kiveszik az emberekből, a politika csak harcszíntérré változtatta az országot, tisztességtelen világban élünk. Erkölcsi mélyrepülésben van az ország. Semmin nem botránkozunk meg, vagy ha igen, pár nap múlva elfelejtjük, és minden megy a régiben.

Az Ugass kutya! a magyarországi thrash metal alapköve. Tisztában voltatok a lemez úttörő voltával, amikor elkészült, vagy nem gondolkodtatok ilyesmiken?

Tudtuk, hogy mások vagyunk, mint a Pokolgép és az Ossian, de azt nem gondoltuk akkor, hogy ez egy új mérföldkő, egy új fejezet lesz a magyar metal történelmében. Ki hitte volna, hogy ekkora sikereket indít el, és hogy ennyi év után ilyen fontos albumnak tartja majd mindenki? Mi csak tettük a dolgunkat és örültünk, hogy a zenének élhetünk.

Mennyi fogyott az albumból hivatalosan és ténylegesen?

Akkoriban körülbelül 25 ezer példánnyal számolt el a kiadó, de ebben az időben virágzott a kazettahamisítás, ami minket sem került el. Szakértők szerint a népszerűségi szintünk alapján, amilyen sokan jártak akkoriban a koncertjeinkre, talán még háromszor annyi eladott album is reálisnak tűnt. Ezt soha nem fogjuk megtudni, mint ahogy ma sem lehet tudni, mennyi albumot töltenek le illegálisan. Későbbi eladások pedig nem voltak, mivel a lemezt nem gyártották újra, miután elfogyott az első kiadás.

Egyes régi Moby Dick lemezek beszerezhetősége ma is problémás. Elképzelhető, hogy valami hasonló áthidaló megoldásra kerül majd sor a többi album esetében is?

Ez minket is rettenetesen zavar, hiszen óriási hátrányt jelent. Csak reménykedni tudok, hogy az Ugass kutya újrakiadása felhívja a figyelmet a régi albumok értékére, és például a Fejfa helyett is ismét az üzletek polcaira kerülhet. A Kegyetlen évek és a Körhinta már megért egy paplanok alatti újrakiadást, de azóta újra hiány van belőlük.
Melyik lemezeteket tartod a legerősebbnek, melyik áll hozzád a legközelebb?

A Kegyetlen évek és a Golgota. Persze mindegyik másért tetszik.

Van-e olyan albumotok, amit esetleg mai fejjel már nem tartasz olyan erősnek? Hogy vélekedsz például így utólag a zenekar táborát annak idején megosztó, a korábbiaknál dallamosabb Fejfa helyettről vagy a feloszlás előtti utolsó anyagról, a Tisztítótűzről, ami szintén egyfajta váltást jelentett zeneileg?

A Tisztítótűz nekem sem tartozik a kedvenc lemezeim közé, vitán felül az a leggyengébb a többihez képest, de vannak rajta jó pillanatok. A fő baja az, hogy nem eléggé Moby Dick-ízű. Egy tanácstalan, útkereső album volt, amit én soha nem szerettem volna, hogy ilyen legyen, de nem voltam eléggé erős, és hagytam, hogy magával sodorjon az akkori hangulat. Mindegy, megtörtént, ez is mi vagyunk, ezt is vállalom. Az akkor volt, annak az időszaknak a lenyomata. Azért akadtak olyanok is, akik szerették. Az igazsághoz még azért az is hozzátartozik, hogy a zenekar és a kiadó is sorsára hagyta azt az albumot. Nem túlzottan erőltettük, hogy megszerettessük… A Fejfa helyett már egy teljesen más történet. Amikor megjelent, a zenekar hihetetlenül népszerű volt, talán akkor voltunk a csúcson. Szerintem az egy erős lemeznek mondható. Voltak rajta nagyon kimagasló dalok, és talán pár gyengébb is. Akkoriban a szövegeket érte kritika a közönség részéről, hogy ez már más. Én nem éreztem semmi különösebb váltást később visszatekintve sem, de értem, mire gondoltak. Amit én fejlődésnek tudtam be, az őket zavarta. Kétségtelenül mélyebb lett egy kicsit az üzenet. Mindezek mellett azt kell mondanom: nem emlékszem, hogy különösebben megosztotta volna a közönséget, sokan vannak, akik a mai napig ezt tartják a legjobb albumunknak. Mindenki más szempontok alapján ítél, még ha rajongó is, és az sem mindegy, melyik periódusban ismerte és szerette meg a zenekart.
Ha visszatekintesz 1998-ra, mindenképpen elkerülhetetlen volt akkor befejezni a sztorit? Mennyire tartanátok most máshol, ha nem búcsúztok el a közönségtől?

A zenekar feloszlása elkerülhetetlen volt, mivel egyedül álltam a másik oldalon. Hiába küzdöttem és próbáltam meggyőzni a többieket. akkoriban az egész világon mélyponton volt a metal és úgy általában a rockzene minden keményebb ágazata. Se a lemezek, se a koncertek nem mentek jól. Megértettem a többiek csalódottságát, de stratégiát kellett volna váltani, és ha takaréklángon is, de átvészelni a nehéz időket. Az nem biztos, hogy máshol tartanánk. Igaz, lehetett volna két lemezünk abban az időszakban, de hogy a folyamatosság a mai időkre milyen kihatással lett volna, nehéz megítélni. A papírforma szerint – persze ha jól tettük volna a dolgunkat – most erősebbek lennénk.

Az utóbbi években több koncertetek is volt, ahol csak régi dalokat játszottatok, most pedig itt ez az újrakiadás. Több helyen is hallottam olyan véleményeket, hogy a múltra építve akartok továbblépni, és nyilván te is találkoztál már hasonló hangokkal. Mit gondolsz az ilyen megnyilvánulásokról?

A visszatérésünk óta két nagyszerű albumot csináltunk, és annyit adtunk el belőlük, hogy ma vastagon aranylemezek lennének. Koncerteztünk eleget, ahol természetesen az új albumokról is játszottunk. A tavalyi évben az Ugass kutya megjelenésének felkészítéséhez és a retro őrületnek behódolva kicsit nagyobb teret kaptak a régi számok, de ez a két dolog szorosan összetartozik, egy fejezetet alkot, csak az Ugass kutya megjelenése kicsit csúszott. Érdekes felvetés ez a régi dalokkal kapcsolatban, de kérdezem én, mit játszik a koncerteken a Metallica vagy a Slayer? De még sorolhatnám… A közönségnek nincs olyan nagy problémája ezzel, hiszen nem lehet kihagyni azt, ami kihagyhatatlan, a műsor meg soha nem elég hosszú. Mindig voltak és vannak különféle vélemények, az ilyen régi csapatoknál gyakran felmerülnek hasonló hangok. Ezek leginkább a zenésztársadalomból érkeznek, hiszen van, akit irritál, hogy mi még mindig mindenhol ott vagyunk, főként ha megrázzuk magunkat. Mások meg teljes erővel nyomulnak, de nem sok eredménnyel… Ezek a vádak igazságtalanok, mert mi soha nem voltunk önzők. Minden segítséget megadtunk a pályatársaknak, a sikerekért pedig kegyetlenül megdolgoztunk. Ma sokan az ország ismert zenekarai közé tartoznak, akik akkoriban nagyon fontos bulikon és turnékon előttünk játszottak. Soha senkitől nem irigyeltük és féltettük a sikert.

Nemrég azt nyilatkoztad, a jelenlegi közhangulat miatt nem akartok új albumot készíteni. Miért? A zenekaron belül keletkeznének feszültségek esetlegesen eltérő elképzelések miatt, vagy netán a gazdasági helyzet miatt nem érné meg?

Ha nekünk megéri kiadni egy régi albumot, akkor már hogy a fenébe ne érné meg egy új Moby Dick lemezt csinálni? Ennek semmi köze a gazdasági helyzethez, azt meg igazán szégyellném, ha az lenne a fő szempont egy új album készítésénél, hogy mennyit kereshetünk vele, ugyanis bennem van büszkeség. Sajnos van egyfajta közhangulat az országban, meg van egyfajta a zenekarban. A politika mindenre rányomta a bélyegét, és gátlástalanul próbál felhasználni mindent a céljai érdekében. Én zenész vagyok, nem politikus, akiket egész zenei pályám alatt szidtam és kritizáltam. Mindegy, milyen oldalon állsz, a kettő nem fér össze. „Minden hatalom romlott”, „keresztek, csillagok, mindegyik egyforma”. Szerinted mi változott? Agymosás van mindkét oldalon. Ha belekeveredsz a politikába, csak besározod magadat, így a legokosabb, amit tehetsz, hogy távol tartod magadtól. Én az vagyok ma is, aki voltam 18 évesen, de nekem így jó, és már így is maradok. Nekünk nem az a dolgunk, hogy pártkatonák legyünk és zászlókat lengessünk. Az utolsó albumunk óta nem telt el reménytelenül sok idő, és én hiszek abban, hogy készülhet még új Moby Dick lemez, de a jó alkotómunkához, egy jó lemez megszületéséhez ennél több kell: összhang és egységes akarat.

Mi a Moby Dick menetrendje 2009-re?

A koncertnaptár elég szépen alakul, a dátumok egy része már a zenekar honlapján is megtalálható. Erdélyben több koncertet is lekötöttünk, és Felvidékre is megyünk.

Hallgatod-e a thrash műfaj egykori nagyjainak mostani lemezeit? Mit gondolsz például az új Metallica, Kreator, Sepultura albumokról? Egyáltalán mennyire követed az új metal bandákat akár itthon, akár külföldön?

Természetesen hallgatom, én még ma is nagy zenerajongó és gyűjtő vagyok. A Metallica az elcseszett master ellenére is nagyon király lett, a Kreator meg isteni, a legnagyobb korszakukat idézi. A Sepu még nincs meg, de csak idő kérdése, bár a Max nélküli lemezeik nem fogtak meg igazán. Az itthoni csapatokat is figyelemmel kísérem, főként az internet és a myspace segítségével, de mindig beszerzek jópár CD-t is.

Mi számodra minden idők három legjobb lemeze?

A Metallicától a Master of Puppets, a Kreatortől az Extreme Aggresion és a Slayertől a Seasons In The Abyss.

Mi az élet értelme?

A család.

2009. március"

FORRÁS


2009. május 10., vasárnap

The String Cleaner


Szóval mint már említettem az előzőkben egy kiegészítőt, nos egy kis húrtisztitó cumóról van szó! Amit a Hangszerdiszkont-on találtam, nézegettem a kiegészítőket és megpillantottam. Gondolom magamban: körülöttem nem is használ senki ilyesmit, itt lenne az ideje, hogy kipróbáljak egy ilyet! Ezért bátorságámmal és látatlanságommal együtt megrendeltem ezt a "The String Cleaner" húrtisztítót, amire ráadásul "Made in the USA" van feliratozva. Hmm, ez nem is hangzik rosszul igaz?

"A String Cleaner az elsõ igazán hatásos eszköz a húrtisztí- tásra, amely forradalmian új megoldással tört be a hangszer- boltok polcaira: teljesen körbe, 360 fokban tisztítva újraélesz- ti a használt, öreg, esetleg kicsit sérült húrokat. Ezzel a húrok élettartama is jelentõsen megnõ, valamint megmarad azok hangszíne is, akár négyszer annyi ideig, mint a kezeletlen hú- roké."


Rendelés másnapján meg is jött a húrtisztító, hát akkor lássunk neki, nézzük meg hogyan muzsikál, és persze a végeredményt! Kibontottam, megnéztem, első látásra az volt a reakcióm hogy: ez mind?! Aztán megnézegettem jobban egy műanyag kis lapot kell elképzeni, amit biztosra lehet rögzíteni egy pattintással, és köztük mikroszálas kendő végzi el a tisztítást. Sokáig nem vártam vele, fogtam a gitárom (amin már amúgy is 3 hetes "kicsit" koszos húrok voltak fennt) a használat szerint feltettem, összepattintottam, és 2-3x végighúztam a húrokon, és az eredmény? Hát igen, kicsit meg voltam lepődve, a húrjaimról rengeteg kosz lejött, és szép tisztán csillogott! Ráadásul a termék díjat is nyert:

A 2008. január, Los Angeles NAMM Show:
a "Kiállítás legjobb terméke" díj.

Összegezve:
Tessék, eddig senki nem használt ilyet körülöttem, én pedig mindig úgy gondolkoztam: "na megint valami hülye kiegészítő úgysem használ..." és kipróbáltam, hát kellemeset csalódtam, télleg olyanná varázsolja a húrokat mint újkorukban! Egyszóval nekem ez a termék bejött, hasznomra vált, és hasznomra fog válni a jövöben is! Ha nem akartok havonta húrkészletet cserélni, akkor érdemes beruházni rá, miven a húrok élettartamát jelentősen növeli! Akit érdekel megrendelheti pontosan innen.

Elkövetkezendő tesztekben írok majd az eredeti Dunlop Straplok-ról is :)



2009. május 8., péntek

csak egy szimpla post

Sziasztok!

Mostanában van sok tervem meg kevés időm.. szóval nemtudom még hogyan valósítom meg az új cikkek megírását! De vannak már piszkozatok meg ötletek.. ami a közeljövőben várható: Cort KX-Custom, X-11, Source CR gitártesztek. Pedáltesztként egy multit ezalatt egy Zoom G1-est értek, és a brutális Line6 Übermetalt fogom bemutatni. Lesz pár hasznos gitárlecke is. És végül egy kiegészítő is, amit nemtudom ki mennyire próbált vagy talált hasznosnak, de én bátorságomhoz híven rendeltem és kipróbáltam, majd meglátjuk mi a végeredmény, de hogy miről is van szó az majd később kiderül! Addig is zenéljetek sokat és a gitár legyen veletek!

Üdv Balázs

2009. május 7., csütörtök

Mit tartalmaz egy CD ára?

A hanghordozók ára meglehetősen nagy szóródást mutat, függően attól, hogy egy új előadó friss kiadványáról, esetleg régi slágerekből készült válogatásokról, külföldi vagy hazai kiadványokról, stb. van-e szó. Példaképpen vegyük egy magyar sztár legújabb albumát, melynek fogyasztói ára 3000 Ft körül mozog.
  • 1. A 3000 Ft-ból 500 Ft a 20%os forgalmi adó, ez egy megkerülhetetlen költség, ha törik, ha szakad, be kell fizetni az államkasszába.
  • 2. További kb. 500 Ft a 25% körüli kiskereskedelmi árrés, amelyből a CD-t árusító üzlet fedezni tudja költségeit, a bérleti díjakat, a rezsit, az alkalmazottak fizetését, stb.
  • 3. A fennmaradó összeg, azaz 2000 Ft a kiadó által alkalmazott nagykereskedelmi átadási ár. Ebből kb. 180 Ft a szerzői jogdíj, amit a lemezkiadó az Artisjus felé köteles megfizetni.
  • 4. 8-15% körüli az előadó(k)nak járó díj, az ún. royalty. A neves, már befutott, nagyobb eladásokat garantáló előadók esetében magasabbak a százalékok, átlagosan számolhatunk kb. 11%-kal, azaz kb. 220 Ft összeggel.
  • 5. Az átadási ár 2%-a, azaz 40 Ft a kulturális járulék, ezt is mindenképpen, törvény alapján meg kell fizeti az állam felé.
  • 6. A nagykereskedelmi ár 10%-a azaz kb. 200 Ft a terjesztés költsége. Ez fedezi a raktározási, logisztikai, kiszállítási költségeket, s az ebben részt vevő alkalmazottak fizetését is.
  • 7. Bizonyos költségek az egyes lemezekre értelemszerűen nem vonatkoztathatók, hanem az egész produkcióra lehet őket kalkulálni, majd a teljes összeget az egyes darabokra lebontani. Az ilyen költségek a következők: szerzői honorárium (amit a kiadó az egyes dalok szerzőinek kifizet, mivel sok esetben nem maga az előadó írja a dalait - egy-egy példányra lebontva átlagosan kb. 100 Ft összeggel számolhatunk), stúdió (itthon minimum 2 millió forint, külföldön határ a csillagos ég) és marketingköltség (a tervezett bevétel minimum 10-20%-a). Utóbbihoz tartoznak a videoklipek és mindenféle olyan hirdetések, promóciós kiadások, amelyek segítségével a közönség megtudhatja, hogy megjelent a lemez és megismerheti azt. Ezekkel a költségekkel a kiadók úgy számolnak, hogy megterveznek egy bizonyos eladott példányszámot és arra vetítik az összköltségeket. A fenti példánál maradva, amennyiben egy átlagon felül sikeres kiadványról van szó, melyet sikerül 10.000 példányban eladni, akkor az egyes példányokat kb. 500 Ft stúdió és marketingköltség terheli. Amennyiben a kiadó rosszul kalkulál, és kevesebb példányt értékesít, úgy súlyos veszteségekkel számolhat.
  • 7. A fenti költségek levonása után maradó, kevesebb, mint 1000-ból ki kell fizetni
  • a lemez előállításának költségét: 200 Ft, és
  • a borító megtervezésének és nyomtatásának példányonkénti árát, a becsomagolást, a tokot: 200 Ft.
Mindezek után, ha a kiadónak valóban sikerül a tervezett 10.000 darabot értékesítenie, akkor marad példányonként 360 Ft bruttó nyeresége, amiből a kiadó saját működését fedezi, fizeti alkalmazottait, a sikertelen kiadványokból származó veszteséget kompenzálja, és nem utolsósorban kezdő művészek számára biztosít lehetőséget a lemezkiadásra.


Amennyiben azonban a kiadónak folyamatosan veszteséggel kell számolnia, mert a közönség ahelyett hogy hanglemezt vásárolna, inkább ingyen letölti vagy lemásolja az általa kedvelt zenéket, úgy a kiadó kénytelen csökkenteni kockázatát és költségeit: nem költ drága, igényes zenei videoklipekre, nem kísérletezik rétegzenékkel, ehelyett inkább olyan lemezeket (mulatós, operett, kabaré) ad ki, melyek közönsége nem másolja, hanem megvásárolja a zenét. A veszteséges kiadó megszűnteti a hanglemezkiadás legkockázatosabb és legköltségesebb részét: az új tehetségek felfedezését és bemutatását.


Ha pedig a költség és kockázat csökkentése sem vezet eredményre, tehát a kiadó hosszabb távon veszteségesen működik, akkor nem marad más hátra, mint a tevékenység megszűntetése.


Amennyiben tehát a hanglemezkiadás résztvevői, szerzők, előadóművészek, kiadók nem jutnak hozzá a munkájukért őket megillető fizetséghez, az megöli a kreativitást és így a zenét is.

Forrás: MAHASZ

Nekem az a véleményem, ha van egy zenekar aki a kedvencünk, akkor megvesszük a lemezét! Nekünk/Nekem nyilván egy "értéket" képvisel az eredeti lemez. Nem azt mondom, hogy rohanunk és vegyük meg az összes kedvenc előadónk lemezét, csak azt, hogy akiktől várjuk újabb lemez kiadását, legalább az Ő lemezüket vegyük meg és ha a külföldit nem is, de legalább a magyar zenét támogassuk!

2009. május 6., szerda

Jazz improvizációs olvasókönyv!

A neten fellelhető egy ingyenes magyarra fordított Jazz improvizációs anyag, ami mindenkinek a hasznára válhat! Főleg elméletet tartalmaz, ami egy jó gitáros számára elengedhetetlen :) Jó gyakorlást kívánok mindenkinek!


Jazz Improvizációs Olvasókönyv

2009. május 3., vasárnap

BOSS MT-2 Metal Zone



A BOSS MT-2 minden idők egyik legkelendőbb torzítópedálja. Elődje a HM-2es. Az MT-2es megjelenése és sikeressége után két évvel kibocsátották a HM-3ast, aminek soha nem sikerült kijönnie az MT-2 árnyékából, így 1999ben megszakították a gyártását. A MetalZone a hangerőn, és torzítás mértékén kivül kapott egy 3sávos EQ-t, ezzel ujabb lehetőségeket tárva használója elé.
"A Dual Gain áramkör segítségével az MT-2 kiválóan alkalmas a szuper hosszú kitartott hangok, a kemény közepek és mélyek megszólaltatására. Pont úgy szól, mint egy nagyméretű túlhajtott gitár Stack."
Level: ezzel a potival a hangerőt állíthatjuk
Equalizer:
  • High: magas frekvenciát +/- 15dB között
  • Low: alacsony frekvenciát +/- 15dB között
  • Middle: közép frekvencia
  • Mid freq: közepek tartományát állíthatjuk 200Hz/5kHz között
Dist: ezzel a potival a torzítás mértékét határozhatjuk meg

Egy taposás után bekapcsol a kis piros led működésjelző, és onnantól kezdetét veszi a zúzás.

Hang:
Jelenleg a piacon még sok más torzítópedál megtalálható, de a metál hangzás kedvelőinek ez az etalon. A pedál nagyon sokoldalú rock'n'rolltól a hard rockon át a zúsásig minden benne van amire szükségünk lehet.

Összegezve:
A BOSS MT-2 minden idők egyik legjobb torzítópedálja, aki a változatosságot kedveli annak csak ajánlani tudom. Én személy szerint egy zajzárat hiányoltam a pedálból (ami a Line6 ÜberMetal-ban már benne van). Összegezve nagyon jó és változatos hangja van. Akinek van kedve akár meg is építheti

A pedál hivatalos információit és hangmintáit itt megtaláljátok

Bemutatkozás?


Hello!


Ígértem, hogy írok magamról pár sort egy bemutatkozás keretében. Most ez meg fog történni :) A zenével, hangszerekkel pontosabban a gitározással kapcsolatban 12éves koromban merült fel a gondolat. Ekkor -mint a legtöbb kezdő- klasszikus gitáron elkezdtem tanulni, fél évvel később, mivel a rock és műfajai érdekeltek, vettem egy Sx starter packot, mint kezdő gitáros. Aztán telt-múlt az idő, és úgy éreztem hogy végleg kinőttem az Sx gitáromból. Elkezdtem járni a hangszerboltokat érdeklődni a kinézett gitárról. Az eredeti ötletemtől mondjuk eléggé eltávolodtam, de úgyérzem jó választás volt! Az eredeti ötlet egy Epiphone 1958 Korina Explorer volt, aztán nézelődtem-nézelődtem, és a Cort típusú gitárok felkeltették az érdeklődésem, pontosabban egy Cort VX4X volt a kiszemelt hangszer, tetszett és próbálgattam is, amig meg nem pillantottam a KX-Customot, kezembe vettem, kipróbáltam, és úgy éreztem "na ez az ami nekem kell" azóta van egy KX-Customom és nagyon jó kis hangszer, semmi problémám nincs vele. Ennyit a gitározásomról. Székesfehérváron élem többnyire nagyon jó, néha unalmas, néha "érdekes" életemet. A terveim többnyire a gitározás és zenéléssel kapcsolatosak. A KX-Customról szeretnék majd írni egy kisebb tesztet amint időm engedi, egyenlőre ennyit rólam :)

2009. május 2., szombat

Üdvözlet!


Sziasztok!

Azért jött létre ez a blog, hogy a gitáros társadalmunknak megpróbáljak adni egy kisebbfajta tájékoztatást a ma fellelhető: gitárok, effektpedálok, erősítők, kiegészítők hatalmas arzenálja között. Remélem az elkövetkezendőkben olvasható cikkek, érdekességek, tesztek, videók, képek stb.. hasznotokra lesznek majd. A későbbiekben majd írok egy kisebb bemutatkozást is. Addig is a gitár legyen veletek!